Idomítólovaglás alapjai - Félfelvétel - Nyeregvilág.huHonnan tudathatjuk egy lóval, hogy valamilyen feladatot fogunk kérni tőle?

Az előző leckében ismertettük, hogy hogyan tudunk elindulni, megállni egy lóval és hangsúlyoztuk, hogy a gyakorlás során az elsődleges szempont a kivitelezés minősége legyen. Ehhez elengedhetetlen feltétel, hogy ne váratlanul érjék a lovat a segítségeink.

A lovaglás során minden végrehajtandó feladat előtt magunkra kell valahogyan vonnunk lovunk figyelmét, hogy tudja, új gyakorlat következik. Ezt hívjuk a lovas nyelvben félfelvételnek. Természetesen a félfelvétel is a lovas segítségadásain alapszik.

A félfelvétel gyakorlatilag 3 fázisból áll: előrelovaglás – megtartás – újra előrelovaglás.
Először a derék meghúzásával és a heveder mögé helyezett csizmával aktivizáljuk a ló hátuljának mozgását, ezzel egyidőben ujjainkat összezárva, alkarunkat megfeszítve rátartunk, de karjainkat nem húzzuk hátrébb. Amint erre reagál a ló, egyensúlyba kerül, ekkor engedünk ujjainkon és derekunkkal valamint csizmánkkal ismét előre hajtjuk. Ezzel felkeltjük figyelmét és jelezzük számára, hogy valami új feladat következik.

A félfelvétel további célja a sebesség csökkentése, az összeszedettség növelése illetve a ritmus és az egyensúly szabályozása is. A jól véghezvitt félfelvételtől a ló a hátsó lábait intenzívebben használja, hátuljára több súly helyeződik és a támaszkodása könnyebbé válik. Ez elsősorban nyers lovaknál hatásos a súlypont hátrébb helyezésére, a megfelelő egyensúly elérésére, hiszen egy kezdő ló hajlamos az elejét jobban terhelni. A fiatal ló számára kevesebb izommunkát igényel az, ha kissé „orra bukva”, lendületből mozog, de így nem képes magasabb fokú feladatok elvégzésére, ami a ló idomításának alapvető célja.

A későbbiekben alkalmazott idomítási feladatok megfelelő végrehajtásához rendkívül fontos, hogy a ló súlyának nagyobb része a hátsó lábaira helyeződjön, ezzel felszabadítva a ló vállát, ezzel pedig jó irányba feljesztjük lovunk izomzatát.

Többi cikk…